Budapest: Kirándulási tippek és érdekes helyek

Fővárosunk kétség kívül Európa egyik leggyönyörűbb városa. A Duna gyöngyszeme elcsábítja majd egyedi építészetével, történelmi fontosságú emlékműivel, a minőségi fürdőkkel, vagy a feledhetetlen gasztronómiai élményekkel. Budapest leglátogatottabb helyei közé tartozik a parlament fennséges épülete, a Budai Vár, a Szent István Bazilika, vagy a Halászbástya. Itt található Európa legrégibb metróvonala és találkozhat még római amfiteátrummal, törökfürdővel, szecessziós épületekkel és hihetetlen mennyiségű szoborral, illetve emléktáblával. Sötétedés után pedig lélegzetelállító kilátás nyílik a városra, amelybe szinte lehetetlen nem beleszeretni.

Budapest Legkedveltebb utazás

A magyar főváros az egyik legszebb város Európában és a világban, amelyben több mint száz termálforrás és kút található. Mindenképpen megér egy hosszabb látogatást, nemcsak olyan műemlékek miatt, mint a Királyi Palota (másnéven Budai Vár), a Parlament épülete, a Margit-sziget vagy a Halászbástya, hanem a gazdag kulturális élet, a helyi piac, híres éttermek és egyéb turisztikai látványosságok miatt is. Az említett Budai Vár a Budapesten átfolyó Duna partján helyezkedik el, és az Andrássy sugárúttal együtt szerepel az UNESCO Világörökség listáján.

Mit ne hagyjon ki ha Budapesten jár?

  • Kirándulás a Mátyás templomba a Halászbástya tornyával és csodálatos kilátással a városra
  • Túra a Parlament épületében és környékén
  • Séta a Margit szigeten a Duna közepén, amely tulajdnképpen egy nagy, gondozott park
  • Budapest egyik legfontosabb utcájának, a Váci utcának felfedezése, amely a 19. és 20. század változó építészeti stílusának példája
  • Látogatás a budapesti fürdőkben, például a Széchenyi termálfürdőben, ahol reumát, mozgásszervi, légzőszervi és emésztőrendszeri rendellenességeket, ízületi gyulladást és ideggyulladást kezelnek.
További információ

Budapesti fürdők Legkedveltebb utazás

Már tudjuk, hogy Magyarország gazdag gyógyító termikus forrásokban. És a főváros, Budapest is bővölködik termálfürdőkben.

Melyik budapesti fürdőt érdemes meglátogatni?

  • A Széchenyi Termálfürdő a legnagyobb fürdőkomplexum. Nem csak a termálvizes medencék száma és a szolgáltatások minősége fogja elvarázsolni, hanem a gyönyörű neobarokk fürdőépület is.
  • A Gellért Gyógyfürdő szintén különleges szecessziós belső térrel büszkélkedhet, ahol megmártózhat a dekoratív oszlopokkal körülvett termálmedencékben.
  • A Király Fürdő - török ​​stílusban épült, ahol hagyományos gyógykezelésekben is része lehet.
  • A Rudas Gyógyfürdő történelme 16. századra nyúlik vissza, amikor a terület török ​​fennhatóság alatt állt. Ez fürdő felépítésében is észrevehető, amelynek közepén egy nyolcszögletű, oszlopokkal körülvett medence helyezkedik el.

Ne hagyja ki a Császár Fürdőt és a Szent Lukács gyógyfürdőt sem, hiszen mindkettőben tökéletes pihenésben lehet része.

További információ

Térkép utazási tippekhez 42 utazási tipp

Budapest: Kirándulási ötletek

Ajánlataink a környéken

További ajánlatok

Érdekes cikkek

Személyesen ellenőrizve: Vendégvélemény a Budapesten található Grand Jules Boat Hotel ***-ről

Személyesen ellenőrizve: Vendégvélemény a Budapesten található Grand Jules Boat Hotel ***-ről

  • SZEMÉLYESEN ELLENŐRIZVE
  • 6. 4. 2024

Utazzunk Cindyvel a Travelking csapatának egyik tagjával a Budapesten található Grand Jules Boat Hotel *** szállodához . Most mindent megtudhatunk a szállásról, az ellátásról és a környékbeli kihagyhatatlan látnivalókról.

15 különleges szálláshely Magyarországon és külföldön

15 különleges szálláshely Magyarországon és külföldön

  • HOVÁ UTAZZAK A HÉTVÉGÉN?
  • 28. 3. 2024

Legtöbbször előbb úti célt, aztán szállást választunk egy kirándulás alkalmával. De rengeteg olyan különleges szállás üzemel itthon és a közeli országokban, amik esetében érdemes felcserélni a sorrendet, hiszen a szállás egyben egy izgalmas látnivaló is!

Korcsolyára fel! A legjobb jégpályák a közelben

Korcsolyára fel! A legjobb jégpályák a közelben

  • KIRÁNDULÁSTIPPEK
  • 18. 1. 2024

Végre átélne egy igazi téli utazást, de nem szeret síelni? Akkor eljött az idő, hogy megélezze korcsolyáját! Ha nem tudja merre induljon, akkor inspirálódjon blogunkból, amiben összegyűjtöttük a legjobb magyar, cseh, lengyel és szlovák lehetőségeket.

TOP 5 magyar via ferrata útvonal egy izgalmas kiránduláshoz

TOP 5 magyar via ferrata útvonal egy izgalmas kiránduláshoz

  • MAGYARORSZÁG, KIRÁNDULÁSTIPPEK
  • 12. 11. 2023

Itt az ősz és Ön sem tud másra gondolni, mint a rozsdabarna hegyi erdőket keresztező túraútvonalakra? Ráadásul szeretne most valami újat is kipróbálni? Akkor inspirálódjon cikkünkből, amiben összegyűjtöttük az ország 5 legjobb via ferrata útvonalát.

November 1. hosszú hétvége: 5+1 szuper családi program

November 1. hosszú hétvége: 5+1 szuper családi program

  • TIPPEK AZ ÜNNEPEKRE, HOSSZÚ HÉTVÉGE
  • 26. 10. 2023

Használja ki a november 1-ét, utazzon el és kapcsolódjon ki. Ötletekért pedig inspirálódjon blogunkból, ahol összegyűjtöttük a legjobb programokat.

Elfelejtette jelszavát?

Kérjen újat!

A közösségi oldalán keresztül is bejelentkezhet:

Facebook vagy Google fiókkal való regisztrációm kapcsán kijelentem, hogy elfogadom a Felhasználási feltételeket és elolvastam az Adatvédelmi szabályzatot..

Regisztrálni szeretnék

Szeretne Facebook vagy Google fiókkal regisztrálni?

Facebook vagy Google fiókkal való regisztrációm kapcsán kijelentem, hogy elfogadom a Felhasználási feltételeket és elolvastam az Adatvédelmi szabályzatot..

Elfelejtette jelszavát?

Ne aggódjon, csak adja meg e-mail címét, ahova küldünk egy hivatkozást, így megadhat egy újat.

Tento e-mail u nás není zaregistrovánVytvořit účet